Informatikai és Hírközlési Minisztérium Oktatási Minisztérium Apache Php Mysql Fazekas Mihály Gyakorlóiskola
  Bejelentkezás
Üdvözöljük a Matematika portálon!  
Kavics Kupa 2007., beszámoló Kavics Kupa 2006., link

Kavics Kupa 2007

Beszámoló

A lassan hagyományosnak tekinthető Fazekas-napi program, az idén harmadik alkalommal lebonyolított matematika csapatverseny a Kavics Kupáért március 10-én, szombaton kora délután zajlott le a megszokott helyszínen, az iskola aulájában. A versenyt két éve rendeztük meg először, Kőváry Károly azaz Kavics Tanár Úr emlékére.

Az idén minden eddiginél több, összesen tizenhat csapat jött el. Örvendetes, hogy a résztvevőknek több, mint az egynegyede vendég volt: több csapatban ültek külsős kiegészítő, vagy éppen alapemberek. Az Apáczai Gimnázium már hagyományosan teljes csapattal érkezett - két évvel ezelőtt ők vitték el a Kavics Kupát - az olaszországi Brescia város küldöttségének részvétele és eredményes szereplése pedig jelezte, hogy az esemény túl van az ország- és a nyelvi határokon.


Random néven ott volt a mezőnyben a tavalyi Répa csapat jogutódja, akik akkor látványos hajrával diadalmaskodtak, hogy aztán májusban a győztes jogán az olasz országos csapatverseny döntőjében se találjanak legyőzőre.

Voltak, akik az idén új néven próbáltak szerencsét, mások ragaszkodtak a jól bevált brandhez: a hűséges Cukorbakik, vagy a már egy éve is igen meggyőző Velünk a Dudás, velünk a Tudás, akik erre az évre miskoci idegenlégióssal erősítettek és nem csak a teljesítményükkel emelkedtek ki a mezőnyből, hanem csapatszellemet sugárzó sárga pólóikkal is.

Egyébként is színesedett az aréna, az olasz vendégek természetesen kékben pompáztak, de az értő néző felfigyelhetett Ági és Drágái (14) illetve a ψvattyú csapat (7) eredeti rajtszám-installációjára is.

Miután Komjáth Péter, az ELTE TTK tanszékvezető egyetemi tanára, 1967 és 1971 között Kavics tanítvány megnyitotta a versenyt, a kapitányok a zsűri asztalánál átvették a feladatsorokat és megkezdődött a 90 percen át tartó szellemi torna. A csapatoknak a tavalyi Ludas Matyi után most a Pinokkió kalandjai köré szőtt 20 feladattal kellett megbirkózniuk.

A verseny állását a megszokott módon ezúttal is számítógépes kivetítőn figyelhették a résztvevők és az érdeklődők: diákok, tanárok és vendégek. Utóbbiak között örömmel fedeztük föl Thiry Gabi nénit, aki 50 éven át tanított matematikát az iskolában és nem egy mostani versenyző szüleit is tanította és Pálmay Lórántot, aki az FPI vezető szakfelügyelőjeként sok éven át volt a Fazekas matematika tagozatának a gazdája.

A versenyen a Citrompor vett repülőrajtot, de rövidesen átvette a vezetést Velünk a Dudás, velünk a Tudás, hogy aztán ne is engedje ki a kezéből. Ági és Drágái voltak az egyetlen csapat, amelyik megszoríthatta volna őket - a szerzett pontok tekintetében meg is előzték Dudásékat - ám több mint négyszer annyi büntetőpontot söpörtek be hibás válaszaikért.

Elmaradt a tavaly izgalmasan alakuló "időn túli" pengeváltás is: a hátrányban lévő csapatokat csak 5 pont választotta el egymástól, így aztán nem mertek kockáztatni, hogy esetleg befogják az 50 pont előny birtokában az eseményeket páholyból figyelő sárgatrikósokat. A harmadik helyen a 28Huszonnyolc28 csapat végzett.

A díjakat Komjáth Péter adta át. A győztes csapat minden tagja megkapta a hagyományos Kavics Plakettet és idei újításként övék lett a Kupa kicsinyített másolata is. Magát a Kavics Kupát a következő egy évben a győztes csapat egyik iskolája, a budapesti Fazekas Gimnázium őrzi. A plakettek és a kupák Benedek Júlia szobrászművész alkotásai.

A dobogós helyezetteket a Typotex Elektronikus Könyvkiadó kiadványaival jutalmaztuk. A verseny befejezése előtt Aurelia Rossi tanárnő, az olasz küldöttség vezetője adta át az Olaszországi Matematikai Társulat meghívását: a győztes csapat nem érettségiző tagjai immár hagyományosan részt vehetnek az olaszországi matematika csapatverseny májusi döntőjén.

Az eredmények számítógépes megjelenítését ezúttal is Hubai Tamás és Sipka Bálint, a 15. c. osztályos tanulók tették lehetővé. Köszönjük a munkájukat.

A verseny mozgalmas szakkommentálását Katona Dávid (12.a) végezte.

A zökkenőmentes lebonyolítást az idén is 11.a. osztály professzionális hostessei biztosították az Apple Corner színeiben: Bujk András, Feinek Georgina, Hirdi Antal, Kollár Csilla, Szilvay Máté és Zhu Shasha; egyszerre segítették a héttagú zsűri munkáját és Foki Tamás közreműködésével ők gondoskodtak a folyamatos pogácsa-, tea-, és gyümölcsellátásról is.


A zsűri munkájában Mirk Katinka (13.c), Nagy Bernadett (14.a), Ellenrieder Orsolya (14.a), Horváth Márton (15.c), valamint Sáray Szilvia és Kiss Gergely Botond, az ELTE harmadéves matematika-fizika szakos hallgatói vettek részt - közmegelégedésre.

Köszönjük

Garamvölgyi Bélának a a feladatlapokra készült remek logótervet,
Engel Zsuzsának a fénymásolás során nyújtott segítségét,
a konyhának a hatalmas mennyiségű teát,
Molnár Mariettának és Kókai Gyulának, hogy a büfére a kezdetektől lehetett számítani, Jeney Lajosnak a technika biztosítását (az akusztikát még igazítjuk),
Egri Gyulának és munkatársainak, hogy mind a 16 csapatot sikerült beszuszakolni az aulába,
Hraskó Andrásnak, hogy mindez itt és így olvasható és látható.

Köszönetet mondunk maguknak a résztvevőknek, hiszen az ő vállalkozó kedvük nélkül nem sokra mentünk volna; reméljük, ők is jól mulattak. Végül nagy örömmel szeretnénk megköszönni a Kavics tanítványok nagylelkű támogatását. Kovács Péter, Pataki János

Kavics Kupa 2006., link
Kiemelt támogatónk 2006-ban:
Tigra Computer
Támogatóink 2003-ban:
Oktatási Minisztérium
Powered by:
Apache + Php + Mysql
Kapcsolat
hraskoa@fazekas.hu
Copyright © 2004-2010 Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium. Served by pingvin.