Informatikai és Hírközlési Minisztérium Oktatási Minisztérium Apache Php Mysql Fazekas Mihály Gyakorlóiskola
  Bejelentkezás
Üdvözöljük a Matematika portálon!  
Beszámoló a 2005. évi Kavics Kupáról

Beszámoló a 2005. évi Kavics Kupáról

A Kavics Kupa 2005 első alkalommal lebonyolított matematika csapatverseny 2005 március 10-én 11 és 13 óra között zajlott az iskola aulájában. A helyszín ideális volt, a tizenhárom csapat -- nem vagyunk babonások -- összesen 78 diákja az alsó szinten küzdött a feladatokkal és egymással, az érdeklődő közönség pedig a karzatról figyelhette a küldöncök rohangálását és a pillanatról pillanatra változó állást a számítógépes kivetítőn.

A 8-tagú zsűrit Ruzsa Imre akadémikus, az MTA Rényi Intézetének kutató professzora, egykori Kavics tanítvány vezette, a zsűri tagjai is volt Fazekas-diákok voltak.

A várt izgalmak végül is elmaradtak: a remekül összpontosító vendégcsapat, az Apáczai Csere János Gimnázium nevű küldöttsége az első óra leteltével az élre állt és attól kezdve nem engedték ki a kezükből a vezetést; végül meggyőző fölénnyel nyerték az első alkalommal kiírt kupa egyenlőre virtuális változatát, továbbá a Texas Instruments magyarországi forgalmazója, az Euro Profil Rt által fölajánlott fejenként 10 000 forint értékű számológép-vásárlási utalványt.

Gratulálunk a győztesnek, jövőre megpróbáljuk itt tartani kupát!

A második és a harmadik helyet két fazekasos formáció, a Kő Egy Csapat és a  Vicces szerezték meg. Ezeknek a csapatoknak minden tagja az Élet és Tudomány által felajánlott matematikai túlélőkészletet kapott ajándékul.

A közönség versenyét abszolút fölénnyel nyerte a TV Maci együttes: 405 pontot szereztek. A csapatot ugyancsak az Euro Profil Rt jutalmazza: el kell dönteniük, melyikük kapja a 10 000 forintos vásárlási utalványt.

A verseny alatt valamennyi résztvevő a Tétova Teve Club kultikus bögréiből hörpölgette a teát: az esemény végeztével nem maradt bögre a terepen.

Végül szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akiknek magas színvonalú munkája és segítsége nyomán minden "ment magától"; valamennyiük közreműködése kellett a sikerhez.

--  Jeney Lajosnak és Bálint Mártonnak a technikai háttér biztosításáért
--  Egri Gyulának és munkatársainak a helyszín optimális berendezéséért
--  Engel Zsuzsának és Kelecsényi Lászlónak a hisztérikus fénymásolás során nyújtott fantasztikus segítségéért
--  Molnár Marietta és Kókai Gyula , a kiváló büfé segítségéért az előkészítésben és az erkölcsi támogatásért

-- a menza segítségéért a bögrék kitakarításáért és a remek teáért
-- Szászné Simon Judit tanárnőnek, aki bebizonyította, hogy háziasszony nélkül nem megy
-- a hat 9 a-s kisegítő -- az Apple Corner színeiben -- professzionális teljesítményéért
-- a zsűri tagjainak

-- Major Istvánnak az élvezetes szakkommentálásért

-- Hubai Tamásnak, aki a számítógépnél megcsinálta a lehetetlent
-- Sándor Zsoltnak a színes fotókért
-- Hraskó Andrásnak, hogy mindez ilyen gyorsan nyilvánosságra kerülhetett
-- Valamennyi csapatnak köszönjük a vállalkozó kedvet és az eredményes részvételt,

a szervezők: Kovács Péter, Pataki János
Kiemelt támogatónk 2006-ban:
Tigra Computer
Támogatóink 2003-ban:
Oktatási Minisztérium
Powered by:
Apache + Php + Mysql
Kapcsolat
hraskoa@fazekas.hu
Copyright © 2004-2010 Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium. Served by pingvin.