Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

Látogatók

Összes:
5 907 252

Mai:
1 270

Honlapok

SULINET Matematika

Oktatási Hivatal

Versenyvizsga portál
banvv

Matematika Portálok

Berzsenyi Dániel Gimnázium

berzsenyi

Óbudai Árpád Gimnázium
arpad

 

Szent István Gimnázium

sztistvan

Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium
vpg

schultzjanos 111egyenlotlenseg

Surányi László: Gráfelmélet

 

Az itt következő gráfelméleti internetes tankönyv és feladattár célja, hogy középiskolás szinten megismertessen a gráfelmélet alapfogalmaival és segítsen azok megértésében és elsajátításában. A tankönyv azokra a rendes órai és szakköri anyagokra épül, amelyeket az elmúlt huszonöt évben folyamatosan volt alkalmam kipróbálni a középiskolában. A diákok kérdései nagyon sokban segítették a kidolgozást, ezen felül számtalan feladat megoldási ötlete is diákoktól származik.

 

Surányi LászlóA második rész a rész a fejezetben használt fogalmakhoz kapcsolódó feladatokat tartalmaz. Ezek részben a fogalmak elsajátítását célzó egyszerűbb feladatok, de vannak olyanok is, amelyek a már elsajátított fogalmakra építve jobban támaszkodnak a megoldó ötletességére. Vagyis a kifejezetten könnyűtől a nehéz versenyfeladatig minden szint képviselve van a feladatok között.

 
A harmadik rész tartalmazza a feladatok megoldását. A fejezet elején részletes tartalomjegyzék található. Minden fejezet kétféleképpen is olvasható. A három rész egy-egy fájlban is rendelkezésre áll, de az első rész olvasható lépésenként is, a feladat vagy kérdés után a megoldás vagy a válasz mindig új fájlban következik. Ez a feldolgozási mód nagyjából követi a tanóra ritmusát. A második rész további feladatainak megoldása is megtalálható külön-külön fájlban. Sot, ahol egy feladat több részből áll, ott az egyes részeket is különválasztottuk. Így elolvashatjuk egy-egy feladat megoldását anélkül is, hogy a többi megoldásokat is látnánk. A feladat és megoldása között kattintással lehet „közlekedni”. Egy-egy feladatban használt korábbi feladatok szintén elérhetők „kattintással”. A fogalomtáron keresztül pedig mindig megtalálhatók a felhasznált fogalmak definíciói.

 

  Megtekint Megnyit
Tankönyv elonezet  weblink

Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

HivatalosHonlap Matkonyv InformatikaPortal KemiaPortal  
FizikaPortal KulturtortenetiEnciklopedia AlsosPortal TortenelemFilozofia
BiologiaPortal BiologiaPortal MagyarPortal MagyarPortal
  BiologiaPortal MagyarPortal  

QR kód

Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

QR

 

 

 

Bejelentkezés cikkíróknak