Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

Látogatók

Összes:
6 017 461

Mai:
314

Honlapok

SULINET Matematika

Oktatási Hivatal

Versenyvizsga portál
banvv

Matematika Portálok

Berzsenyi Dániel Gimnázium

berzsenyi

Óbudai Árpád Gimnázium
arpad

 

Szent István Gimnázium

sztistvan

Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium
vpg

babai szamelmelet

2005.március 20.

 

Babai László 2004. májusi előadása

Lejegyezte: Maga Péter.

 

Az elhangzott feladatokból:Babai László

Van n kövünk, különböző nehézségűek, a sorrendjüket szeretnénk minél kevesebb méréssel megállapítani, ahol egy mérés két kő nehézségének összehasonlítását jelenti. Bármely kettő összemérése nyílván jó, de ez n(n– 1)/2 mérés. Ennél jóval kevesebbel is meg lehet állapítani a sorrendet. Képzeljük el, hogy már néhány kő sorba van rakva, és egy újabbat szeretnénk a láncba beilleszteni. Ekkor felesleges minden eddigi kővel összemérni, hiszen a nehézség (mint reláció) tranzitív tulajdonsággal rendelkezik. Ha tehát például az új követ a középsővel (vagy „majdnem” középsővel) összemérjük, és annál nehezebbnek / könnyebbnek találjuk, akkor már a kövek felénél biztosan nehezebb / könnyebb...

 

  Megtekintés Letöltés
Feladatok versenyeken    

Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

HivatalosHonlap Matkonyv InformatikaPortal KemiaPortal  
FizikaPortal KulturtortenetiEnciklopedia AlsosPortal TortenelemFilozofia
BiologiaPortal BiologiaPortal MagyarPortal MagyarPortal
  BiologiaPortal MagyarPortal  

QR kód

Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

QR

 

 

 

Bejelentkezés cikkíróknak