Egy raktárból 21 egyenlő nagyságú tartályt kell elszállítani, 3 teherkocsin. A tartályok közül 7 tele van, 7 félig, 7 pedig üres. Hogyan rakják fel a tartályokat a 3 kocsira, hogy mindegyikre ugyanakkora tömeg jusson? (Az üres tartályok egyenlő tömegűek, és tartalmukat veszés és tilos átöntögetni!)
 
A feltételek szerint minden kocsira 7 tartályt kell felrakni, ezekben összesen hét féltartályni "folyadékkal". Így egy-egy kocsin háromnál több teli tartály nem lehet. Ugyanakkor van kocsi, amelyen három teli tartály van, különben a három kocsin legfeljebb 6 teli tartály lenne csak. A maradék négy telit a másik két kocsi között -- a fentiek figyelembe vételével -- csak $ 3+1$ vagy $ 2+2$ megosztásban tehetjük. A három telihez 1 félig, a 2 telihez 3 félig teli tartályt kell pakoljunk, tehát mindössze kétféleképpen rakodhatunk:
tartályt, vagy pedig
tartályt visz. Ezek mindegyike kielégíti a feladat feltételeit.
Megjegyzés: Megállapíthatjuk, hogy a teli és az üres tartályok száma bármely rakodásnál, bármelyik kocsin megegyezik. Ez szerepük felcseréléséből adódik, mivel egy teli, és egy üres tartály tartalma két féltartálynyi löttyel egyenértékű.